„Fidelio” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
talán nem árt kiírni: egyetlen |
aNincs szerkesztési összefoglaló |
||
(10 közbenső módosítás, amit 10 másik szerkesztő végzett, nincs mutatva) | |||
1. sor: | 1. sor: | ||
{{más-leírás|Fidelio.hu|kulturális portállal |
{{más-leírás|Fidelio.hu|kulturális portállal|a}} |
||
{{Zenés színmű infobox |
{{Zenés színmű infobox |
||
| cím = Fidelio |
| cím = Fidelio |
||
15. sor: | 15. sor: | ||
| bemutató = |
| bemutató = |
||
| díj = |
| díj = |
||
| navbox = |
|||
| honlap = |
| honlap = |
||
}} |
}} |
||
22. sor: | 21. sor: | ||
== A mű története == |
== A mű története == |
||
[[1803]]-ban [[Emanuel Schikaneder]] állt a [[Theater an der Wien]] élén, aki vállalkozott arra |
[[1803]]-ban [[Emanuel Schikaneder]] állt a [[Theater an der Wien]] élén, aki vállalkozott arra, hogy Beethovennek megfelelő szövegkönyvet ír. A zeneszerző azonban sehogy sem tudott megbarátkozni a színigazgató felszínes, silány tákolmányával. [[Zene|Muzsikájával]] egyenértékű szöveget, eszményeivel együtt szárnyaló irodalmi hangot kívánt. Ismeretes, hogy még [[Wolfgang Amadeus Mozart]]ot is megrótta, amiért hajlandó volt a [[Don Giovanni|Don Juan]] "frivol" meséjét muzsikába foglalni. |
||
A Schikaneder-féle librettó tehát nem jöhetett számításba. Beethoven választása végül is [[Jean Nicolas Bouilly]] ''Leonora'' című színművére esett. A szövegkönyv olyan népszerűségnek örvendett, hogy Bouilly művének [[olasz nyelv|olasz]] [[fordítás]]ához is komponáltak már muzsikát, a zeneszerző a maga idején világhírű mester: [[Ferdinando Paër]] volt. Beethoven, mit sem törődve az elődökkel, átdolgoztatta a szövegkönyvet. Ezzel a változattal nem volt megelégedve, átíratta a librettót. Ezúttal Beethoven jó barátja, [[Stephan von Breuning]] volt a munkatárs. Ez a változat sem hozott sikert. |
A Schikaneder-féle librettó tehát nem jöhetett számításba. Beethoven választása végül is [[Jean Nicolas Bouilly]] ''Leonora'' című színművére esett. A szövegkönyv olyan népszerűségnek örvendett, hogy Bouilly művének [[olasz nyelv|olasz]] [[fordítás]]ához is komponáltak már muzsikát, a zeneszerző a maga idején világhírű mester: [[Ferdinando Paër]] volt. Beethoven, mit sem törődve az elődökkel, átdolgoztatta a szövegkönyvet. Ezzel a változattal nem volt megelégedve, átíratta a librettót. Ezúttal Beethoven jó barátja, [[Stephan von Breuning]] volt a munkatárs. Ez a változat sem hozott sikert. |
||
Nyolc [[év]]vel később hangzott fel ismét a Fidelio, ezúttal [[Treitschke]] átdolgozásában. A harmadik bemutató végül is világsikert eredményezett. |
Nyolc [[év]]vel később hangzott fel ismét a Fidelio, ezúttal [[Treitschke]] átdolgozásában. A harmadik bemutató végül is világsikert eredményezett. |
||
31. sor: | 30. sor: | ||
== A Fidelio cselekménye == |
== A Fidelio cselekménye == |
||
[[Fájl:Fidelio.jpg|bélyeg|jobbra| |
[[Fájl:Fidelio.jpg|bélyeg|jobbra|260px|Egy [[1830]]. [[november 26.|november 26-i]] Fidelio-előadást hirdető plakát]] |
||
A meghasonlottság e nehéz időszakában kezd foglalkozni a Leonora (a császári cenzúra átkeresztelése szerint: '''Fidelio''') szövegkönyvével. Ez a szenvedélyes, romantikus drámai költemény, mintha az ő gyötrő kérdéseire adna választ… Florestan magányát csak a halállal cserélheti fel. És íme, a sziklafalakat, a börtönrácsokat is széttöri a hűséges szerelem és a győzedelmes igazság ereje. Rocco, a börtönőr, akit a világ, a társadalom, a törvények ostoba rendje tett porkolábbá és majdnem hóhérrá. Rocco a kisember tenyeres-talpas, földhöz tapadt filozófiáját képviseli. Egy törvényt ismer: az arany az úr mindenek fölött! De benne is megvan az emberi érzés csírája, mely kivirágzik, ha a szabadság, az igazság verőfénye megérinti. Marcellina és Jaquino csak a maguk kis boldogságával foglalkoznak és észre sem veszik, hogy miközben szerelmes idilljüket szövik, körülöttük emberek harcolnak, hősök buknak el, szabadságharcosok küzdenek egy szebb, jobb életért. S mindezeken a figurákon túl Beethoven megtalálja az igazi hőst – a tömeget. Az embermilliókat, akik [[évszázad]]ok sötétsége után verőfényre, világosságra, igaz életre áhítoznak. |
A meghasonlottság e nehéz időszakában kezd foglalkozni a Leonora (a császári cenzúra átkeresztelése szerint: '''Fidelio''') szövegkönyvével. Ez a szenvedélyes, romantikus drámai költemény, mintha az ő gyötrő kérdéseire adna választ… Florestan magányát csak a halállal cserélheti fel. És íme, a sziklafalakat, a börtönrácsokat is széttöri a hűséges szerelem és a győzedelmes igazság ereje. Rocco, a börtönőr, akit a világ, a társadalom, a törvények ostoba rendje tett porkolábbá és majdnem hóhérrá. Rocco a kisember tenyeres-talpas, földhöz tapadt filozófiáját képviseli. Egy törvényt ismer: az arany az úr mindenek fölött! De benne is megvan az emberi érzés csírája, mely kivirágzik, ha a szabadság, az igazság verőfénye megérinti. Marcellina és Jaquino csak a maguk kis boldogságával foglalkoznak és észre sem veszik, hogy miközben szerelmes idilljüket szövik, körülöttük emberek harcolnak, hősök buknak el, szabadságharcosok küzdenek egy szebb, jobb életért. S mindezeken a figurákon túl Beethoven megtalálja az igazi hőst – a tömeget. Az embermilliókat, akik [[évszázad]]ok sötétsége után verőfényre, világosságra, igaz életre áhítoznak. |
||
44. sor: | 43. sor: | ||
Keserű túlzás ez, hiszen a haladó szellemű emberek jól tudták, hogy a cenzúra által kerékbe tört irodalom, a kényszerű hallgatásra ítélt költők közepette Beethoven szinte egymaga képviseli a haladást és a jövőt. A kritikusok és az állítólagos műértők azonban mind kevésbé értik a ''VII. [[szimfónia]]'' mámoros dallamait, a ''IX. szimfónia'' [[országhatár]]okon át zengő himnuszát, és mind értetlenebbül hallgatják Beethoven jövőbe mutató melódiáit. |
Keserű túlzás ez, hiszen a haladó szellemű emberek jól tudták, hogy a cenzúra által kerékbe tört irodalom, a kényszerű hallgatásra ítélt költők közepette Beethoven szinte egymaga képviseli a haladást és a jövőt. A kritikusok és az állítólagos műértők azonban mind kevésbé értik a ''VII. [[szimfónia]]'' mámoros dallamait, a ''IX. szimfónia'' [[országhatár]]okon át zengő himnuszát, és mind értetlenebbül hallgatják Beethoven jövőbe mutató melódiáit. |
||
[[1826]] |
[[1826]] decemberében Beethoven súlyosan megbetegszik. 56 éves… A szakadatlan munka a szemét is erősen megviselte: már olvasni is alig tud. [[Tüdőgyulladás]] gyötri. Az atléta szervezet hónapokig harcol a halállal, míg [[1827]]. [[március 26.|március 26-án]] délután 5 órakor örökre lehunyta szemét. |
||
A természet különös búcsúztatóról gondoskodott: Beethoven haláltusája közepette künn hullott a hó, majd hatalmas mennydörgés |
A természet különös búcsúztatóról gondoskodott: Beethoven haláltusája közepette künn hullott a hó, majd hatalmas mennydörgés rengette meg a bécsi házakat. Most pedig hadd idézzük a szemtanú [[Hüttenbrenner]] szavait: {{-}} |
||
"''A mennydörgés, villámlásra… Beethoven felnyitotta a szemét, felemelte jobbját és ökölbe szorított kézzel pillanatokig nézett a magasba, komoly fenyegető kifejezéssel, mintha azt mondaná: dacolok veletek, ellenséges hatalmak''!" |
"''A mennydörgés, villámlásra… Beethoven felnyitotta a szemét, felemelte jobbját és ökölbe szorított kézzel pillanatokig nézett a magasba, komoly fenyegető kifejezéssel, mintha azt mondaná: dacolok veletek, ellenséges hatalmak''!" |
||
54. sor: | 53. sor: | ||
== Szereplők == |
== Szereplők == |
||
[[Fájl:Act3 of Fidelio by Beethoven at the Théâtre Lyrique 1860 - Gallica.jpg|thumb|jobbra|A börtönjelenet Párizsban (1860)]] |
[[Fájl:Act3 of Fidelio by Beethoven at the Théâtre Lyrique 1860 - Gallica.jpg|thumb|jobbra|260 px|A börtönjelenet Párizsban (1860)]] |
||
* '''Fernando''', ''miniszter'' ([[Basszus|basszbariton]]) |
* '''Fernando''', ''miniszter'' ([[Basszus|basszbariton]]) |
||
* '''Pizarro''', ''fogházparancsnok'' ([[bariton]]) |
* '''Pizarro''', ''fogházparancsnok'' ([[bariton]]) |
A lap jelenlegi, 2023. december 18., 13:56-kori változata
Fidelio | |
opera | |
A Fidelio premierje, Bécs, Kärntnertor Színház, 1814. május 23. | |
Eredeti nyelv | német |
Alapmű | Léonore, ou L’amour conjugal |
Zene | Ludwig van Beethoven |
Librettó |
|
Felvonások száma | 2 felvonás |
Főbb bemutatók | 1805. november 20. (Ignaz von Seyfried, Louise Müller, Sebastian Mayer, Anna Milder-Hauptmann, Theater an der Wien) |
A Wikimédia Commons tartalmaz Fidelio témájú médiaállományokat. |
A Fidelio [fiˈdeːlɨo] Ludwig van Beethoven egyetlen operája, két felvonásban, 3 képben. A librettót Jean-Nicolas Bouilly nyomán Joseph Sonnleithner és Georg Friedrich Treitschke írták.
A mű története
[szerkesztés]1803-ban Emanuel Schikaneder állt a Theater an der Wien élén, aki vállalkozott arra, hogy Beethovennek megfelelő szövegkönyvet ír. A zeneszerző azonban sehogy sem tudott megbarátkozni a színigazgató felszínes, silány tákolmányával. Muzsikájával egyenértékű szöveget, eszményeivel együtt szárnyaló irodalmi hangot kívánt. Ismeretes, hogy még Wolfgang Amadeus Mozartot is megrótta, amiért hajlandó volt a Don Juan "frivol" meséjét muzsikába foglalni.
A Schikaneder-féle librettó tehát nem jöhetett számításba. Beethoven választása végül is Jean Nicolas Bouilly Leonora című színművére esett. A szövegkönyv olyan népszerűségnek örvendett, hogy Bouilly művének olasz fordításához is komponáltak már muzsikát, a zeneszerző a maga idején világhírű mester: Ferdinando Paër volt. Beethoven, mit sem törődve az elődökkel, átdolgoztatta a szövegkönyvet. Ezzel a változattal nem volt megelégedve, átíratta a librettót. Ezúttal Beethoven jó barátja, Stephan von Breuning volt a munkatárs. Ez a változat sem hozott sikert.
Nyolc évvel később hangzott fel ismét a Fidelio, ezúttal Treitschke átdolgozásában. A harmadik bemutató végül is világsikert eredményezett.
E vázlatos történetből megértjük azt is, hogy miképpen keletkezett az I., a II. és a III. Leonóra-nyitány. Beethoven az opera minden újabb változatához egy-egy újabb nyitány-variánst komponált.
A Fidelio cselekménye
[szerkesztés]A meghasonlottság e nehéz időszakában kezd foglalkozni a Leonora (a császári cenzúra átkeresztelése szerint: Fidelio) szövegkönyvével. Ez a szenvedélyes, romantikus drámai költemény, mintha az ő gyötrő kérdéseire adna választ… Florestan magányát csak a halállal cserélheti fel. És íme, a sziklafalakat, a börtönrácsokat is széttöri a hűséges szerelem és a győzedelmes igazság ereje. Rocco, a börtönőr, akit a világ, a társadalom, a törvények ostoba rendje tett porkolábbá és majdnem hóhérrá. Rocco a kisember tenyeres-talpas, földhöz tapadt filozófiáját képviseli. Egy törvényt ismer: az arany az úr mindenek fölött! De benne is megvan az emberi érzés csírája, mely kivirágzik, ha a szabadság, az igazság verőfénye megérinti. Marcellina és Jaquino csak a maguk kis boldogságával foglalkoznak és észre sem veszik, hogy miközben szerelmes idilljüket szövik, körülöttük emberek harcolnak, hősök buknak el, szabadságharcosok küzdenek egy szebb, jobb életért. S mindezeken a figurákon túl Beethoven megtalálja az igazi hőst – a tömeget. Az embermilliókat, akik évszázadok sötétsége után verőfényre, világosságra, igaz életre áhítoznak.
Florestan börtönére a zsarnok, Don Pizarro árnyéka vetődik. A zsarnoké, aki megcsúfolva a jogot, az igazságot, halálra ítéli Florestant, az emberiség szebb jövőjének harcosát.
A zenés dráma az igazság győzelmével fejeződik be. Beethoven csodálatos diadalhimnusszal koronázza meg a Fideliót és e himnuszban egy nagy ember derűlátása énekel, aki tekintetét messze századokra veti előre.
Lényegében ez a Fidelio mondanivalója és elképzelhető, hogy a zsarnokellenes zenedrámának nem sok kilátása lehetett a sikerre, hiszen a bemutató azokra a napokra esett, amikor Bonaparte Napoleon szétverte az osztrák hadsereget, bevonult Bécsbe és a Habsburg-császárok schönbrunni kastélyában ütötte fel hadiszállását. Menekült mindenki, amerre látott, Beethoven azonban maradt, és néhány ásítozó, unatkozó francia tiszt előtt, akiket a véletlen terelt be a színházba, mégis előadatta remekművét. Beethoven mind keményebb küzdelembe kerül, hogy megértesse magát közönségével. Egyik barátja, Stumpf feljegyzése szerint maga a zeneköltő is érezte, hogy egyre magánosabbá válik a városban, mely valaha az ő ünneplésétől volt hangos.
"Nincs már érzékük az embereknek a jó, az erőteljes, az igazi muzsika iránt! – mondotta Beethoven. – Igen, így vagyunk, ó, bécsiek!"
Keserű túlzás ez, hiszen a haladó szellemű emberek jól tudták, hogy a cenzúra által kerékbe tört irodalom, a kényszerű hallgatásra ítélt költők közepette Beethoven szinte egymaga képviseli a haladást és a jövőt. A kritikusok és az állítólagos műértők azonban mind kevésbé értik a VII. szimfónia mámoros dallamait, a IX. szimfónia országhatárokon át zengő himnuszát, és mind értetlenebbül hallgatják Beethoven jövőbe mutató melódiáit.
1826 decemberében Beethoven súlyosan megbetegszik. 56 éves… A szakadatlan munka a szemét is erősen megviselte: már olvasni is alig tud. Tüdőgyulladás gyötri. Az atléta szervezet hónapokig harcol a halállal, míg 1827. március 26-án délután 5 órakor örökre lehunyta szemét.
A természet különös búcsúztatóról gondoskodott: Beethoven haláltusája közepette künn hullott a hó, majd hatalmas mennydörgés rengette meg a bécsi házakat. Most pedig hadd idézzük a szemtanú Hüttenbrenner szavait:
"A mennydörgés, villámlásra… Beethoven felnyitotta a szemét, felemelte jobbját és ökölbe szorított kézzel pillanatokig nézett a magasba, komoly fenyegető kifejezéssel, mintha azt mondaná: dacolok veletek, ellenséges hatalmak!"
Március 29-én délután úgyszólván az egész város elkísérte Beethovent az utolsó útjára. Az iskolákban szünetelt a tanítás, a boltokat bezárták.
"Akit gyászoltok, immár minden idők nagyjai között áll, minden időkre sérthetetlenül. Térjetek hát haza bánatosan, de emelt fővel!"
Szereplők
[szerkesztés]- Fernando, miniszter (basszbariton)
- Pizarro, fogházparancsnok (bariton)
- Florestan, államfogoly (tenor)
- Leonora (Fidelio), Florestan neje (szoprán)
- Rocco, fogházgondnok (basszus)
- Marcellina, leánya (szoprán)
- Jaquino, kapus (tenor)
- Első fogoly (tenor)
- Második fogoly (bariton)
- tisztek
- őrség
- államfoglyok
- nép