Sextus Propertius
Propertius, teljes nevén Sextus Propertius (Assisi, Kr. e. 47 körül – Róma, Kr. e. 14 körül) Gaius Cilnius Maecenas irodalmi köréhez tartozó ókori római elégiaköltő.
| Sextus Propertius | |
 | |
| Élete | |
| Született | Kr. e. 47 körül Assisi |
| Elhunyt | Kr. e. 14 körül (kb. 33 évesen) Róma |
| Nemzetiség | római |
| Pályafutása | |
| Jellemző műfaj(ok) | elégia |
| Irodalmi irányzat | római irodalom |
| Fontosabb művei | Elégiák I–IV. kötet |
| Hatása | II. Piusz, Goethe, Vörösmarty |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Sextus Propertius témájú médiaállományokat. | |
Élete
szerkesztésValószínűleg Assisiben született, földbirtokos családban:
"Kiktől származom én, s a szülőházam hol is állott -tudni barátodtól, Tullusom ezt akarod.
Hogyha hazánknak sírja, Perusia, ismeretes tán,
...
hát itt - itt, hol a dombhátak völggyé szelidülnek,
dúsgazdag földjén jórögü Umbria szült.
Családját és rokonait súlyosan érintették a római polgárháborúk: apja korán meghalt, birtokai jó részét pedig elkobozták az Augustus által a veteránoknak tartott földosztás során. 15-16 éves korában, a férfitoga felvételekor határozta el, hogy költő lesz – ezt követően négy kötetnyi elégiát adott ki. Jó nevelést kaphatott, és talán Maecenas patronálásának köszönhetően vagyonra is szert tehetett. Elveszett naplója feletti kesergésében megemlíti ugyanis, hogy a szerencsés megtaláló Róma egyik előkelő negyedébe, az Esquilinus dombra vigye a könyvét. Valamikor Kr. e. 15 után halhatott meg.
Kapcsolatban állt kora több költőjével: Vergilius készülő Aeneiséről az elismerés hangján szólt. Ismerőseként említi Tullust – Lucius Volcacius Tullus Kr. e. 33-as év consuljának az unokaöccsét – Bassus iambosköltőt illetve az eposzköltő Ponticust. Nem tesz említést viszont Horatiusról, és Tibullusról. Az ellenszenv kölcsönös lehetett, mivel azoktól sem maradt fenn Propertiusra szóló utalás.
Könyvei
szerkesztés- Első kötetével, melyet Monobiblos Properti címen emlegettek, Kr. e. 29–28-ban jelentkezett. A kötet 22 elégiát tartalmaz, és ihletője – hasonlóan a második kötetéhez – egy Cynthia névvel illetett hölgy volt. A név valójában egy utalás, és a költészet istenének, Apollón szülőhelyére, Délosz szigetére utal. Apuleius szerint Propertius múzsáját valójában Hostiának hívták. A kötetben a politika még nem játszik nagy szerepet, mindössze a perusiai háború kapcsán kerül sor testvérháború említésére (21–22. elégia).
- Második kötete kiadásakor, valószínűleg Kr. e. 26 után már tagja volt Maecenas körének. A kötet 34 elégiát tartalmaz, a X. elégiában már Augustus politikáját magasztalja.
- Harmadik kötete Kr. e. 23 után jelent meg, és 25 elégiát tartalmaz. A kötetben a Cynthiával kapcsolatos elégiák háttérbe szorulnak, és elsősorban a szakításról szólnak. Előtérbe kerülnek viszont a hazafias (4., 11., 13., 13., 22. elégiák), valamint a költészetelméleti (1., 2., 3. 5., 9. elégiák) témák. Ennek megfelelően a Múzsa és Apollón lép Cynthia helyébe.
- Negyedig kötete Kr. e. 16. után jelent meg, és főleg római nemzeti témákat ölel fel. Cynthia mindössze két elégiában jelenik meg: az egyikben váratlanul visszatér egy utazásról, és a távolléte miatt bánatos költőt vigasztaló két hölgyet elkergeti, magát a költőt pedig megbünteti. A kötet 7. elégiájában pedig az elhunyt Cynthia árnya jelenik meg a költőnek.
Költészete
szerkesztésKapcsolata Cynthiával a római szerelmi elégiaköltők összes toposzát felvonultatja: szenvedélyes szerelem, vágyódás a távollévő kedves iránt, viták, bosszú, ütlegelés, kibékülés, féltékenység egyaránt felvonul a költeményekben:
Ti lesztek tanuim, ha van érzeni szíve a fának,bükk sudarak s ti, a víg Pán szeretői, fenyők,
lengő lombjaitokhoz hányszor sír fel a kínom,
s kérgeitekbe rovom – hányszor ! – a "Cynthia" szót!
"Téged azonban a rejtett évű kor ne kiméljen,s gyűrjön fonnyadt bőrt szép alakodra sután!
Próbáld majd ősz fürtjeidet kiszakítani tövestül,
míg tükörből rád ráncteli arc vigyorog,
és tűrd majd, ha lenéző gőggel, sorra kidobnak,
s vén banya, jajgass majd mostani tetteidért!
Ezt jósolja dalom neked, átkos végzeted ez lesz.
S most menj, és reszkess párnapi bájaidért.
Tibullustól eltérően ő városi költő – meghatározó szerepet játszanak nála a képzőművészetek: verset ír egy Amor festményről, illetve versben dicsőíti Augustus építkezéseit, például a Kr. e. 28-ban felszentelt Apollón templomot:
Kérded, miért jövök ily későn? Ma nyitotta meg éppenPhoebus aranyházát Caesar, a nagyszerű úr.
Pún márvány oszlopsoron áll, fenséges e látvány,
közbül vén Danaius lányainak serege.
Élő Phoebusnál is szebbnek tetszik e márvány,
lantját verve, dalát zengve, ki hangtalan áll.
Kőoltára körül Myronnak barmai állnak,
négy művészi remek, mint eleven tehenek.
És közepén ragyogó márványból díszlik a templom,
drágább Phoebusnak, mint hona, Ortygia.
Fönt meg a nap fényes kocsiját láthatjuk az ormon,
szín elefántcsontból vannak a cifra kapuk,
egyen a Delphi előtt megvert gallus had iramlik,
máson meg Niobe sorsa a bús diszités.
S végül az anyjával maga áll ott, és a hugával
Pytho nagy istene, leng leple, s az ajka dalol.
Kallimachos követőjének vallja magát, és annak Aitia című műve alapján akarta megírni a római eredetmondákat. A nőrablásért felháborodott és Rómát ostromló szabinok királyába, Titus Tatiusba szerelmes és ezért a római fellegvárat, a Capitoliumot eláruló majd ezért Tatiustól megbüntetett római Tarpeia története Ovidius Hősnők leveleinek előképe.
Hagyományozódás
szerkesztésPropertius költészete homályos, leírásai csapongók, számos rejtett utalást tartalmaznak, illetve túltengenek a görög mitológiára való hivatkozások. Szívesen használ újszerű, illetve az eredeti jelentéstől eltérő értelemben szavakat – ezért a középkori kódexmásolók és az újkori kiadók számos variációban adták ki a szövegeit. Joseph Justus Scaliger 1577-es Propertius-kiadásában ezért arról panaszkodik, hogy ahány szövegkiadó, annyi Propertius van („Quot editores, tot Properti”). Az ókorban saját bevallása szerint sokan olvasták – erről tanúskodik egy pompeii felirat is. Stílusának homályossága hozzájárulhatott, hogy a középkorban nem volt népszerű. A reneszánsz fedezi fel ismét: II. Piusz pápa egy kötetnyi szonettet ír Cynthiához címezve. Goethe "Római elégiáinak" és Vörösmarty Mihály számos versének ihletője.
Bibliográfia
szerkesztésMűvei magyarul
szerkesztés- Propertius elégiái; ford., bev., jegyz. Csengery János; Franklin, Bp., 1897 (Görög és latin remekírók)
- Tibullus, Propertius összes költeményei; ford. Babits Mihály et al., utószó, jegyz. Szepessy Tibor; Magyar Helikon, Bp., 1962
- Római költők antológiája. Európa Könyvkiadó, 1963
- Tibullus és Propertius összes költeményei; ford. Babits Mihály et al.; Magyar Helikon, Bp., 1976 (Bibliotheca classica)
- Baiae / Seneca: Levelek. Részlet; ford. Maróti Egon / Propertius: 1. könyv. 11. elégia; ford. Szabó Lőrinc / Propertius: 3. könyv. 18. elégia; ford. Kárpáty Csilla, ill. Vida Győző; Magyar Iparművészeti Főiskola, Bp., 1976
- Tibullus, Propertius, Ovidius versei; ford. Babits Mihály et al., szerk. Szepessy Tibor; Sziget, Bp., 2000 (Sziget verseskönyvek)ISBN 9799638138506
Művei latinul
szerkesztés- Szemelvények Tibullus és Propertius elégiáiból. Auctores Latini XI. Szerk.: Szabó Kálmán - Lessi Viktor. Tankönyvkiadó, Budapest 1970.
- http://www.thelatinlibrary.com/prop.html
Források
szerkesztés- ↑ Adamik 2009: Adamik Tamás: Római irodalom a kezdetektől a nyugatrómai birodalom bukásáig. Kalligram. Pozsony, 2009. ISBN 978-80-8101-226-6
- ↑ Albrecht 2003-2004: Michael von Albrecht: A római irodalom története I-II. Ford.: Tar Ibolya.Balassi Kiadó. Budapest, 2003-2004. ISBN 9635065248 , ISBN 963-506-574-4
- Falus Róbert: A római irodalom története. Gondolat Kiadó, 1970. ISBN 0340162252
- Némethy Géza: A római elegia: Tibullus és Propertius. Budapest, 1905
További információk
szerkesztés- Leffler Sámuel: Római irodalomtörténet – A középiskolák felsőbb osztályai számára és a művelt közönség használatára, Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) Cs. és Kir. könyvkereskedése, Budapest, 1903, 140–141. o.
- Sebestyén Károly: A római irodalom története – szemelvényekkel magyar írók latin műfordításaiból, Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) Cs. és Kir. Udvari Könyvkereskedés Kiadása, 1902, 93–94. o.