Amor
Jacques-Louis David
Amor, köznyelvi alakjában Ámor, római mitológiai alak, a szerelem istene, más néven Cupido (latinul: vágy). Mai, köznyelvi alakjában, részben köznevesülve a szerelem jelképe.
Legendája
A róla szóló történetek szinte részletről részlete egyeznek a görög Erósz legendáival.
Mars és Venus gyermekeként jött a világra. Nevelőapja maga Jupiter volt.[1] A mítosz szerint ő a legifjabb és legszebb isten, akinek fegyvere egy kis kézi íj. Akit az ebből kilőtt vesszők eltalálnak, az nem fizikailag sebesül meg, hanem szerelembe esik. Ő maga egy halandó lányba, a csodaszép Pszichébe szeretett bele, és feleségül is vette. Apuleius kettejükről szóló történetében Psziché kíváncsiságának engedve belenézett Venus szelencéjébe, és ettől mély, styxi álomba zuhant. Amor nyilaival leszedte feleségéről az átkot, és kérésére Jupiter istenné emelte Pszichét, hogy a szerelmesek mindörökre házasok maradhassanak.
Amorettek
Alakja már az ókorban megsokszorozódott: a pufók csecsemőhöz hasonló, szárnyas szobrocskák kedvelt díszítő motívumok voltak.
Az amorettekből fejlődtek ki a puttók, amik az újkorban, leginkább a barokk képzőművészetben valósággal elárasztották a mitológiai tárgyú képeket és szoborcsoportokat.
Egyéb ábrázolásai
A képzőművészetnek mindig kedvelt témája volt. Legismertebb szobra a római Capitoliumon áll; ez Lüszipposz művének római másolata.
A zenében:
Képek
-
Jacques-Louis David: Cupidó és Psziché
-
Diego Velázquez: Venus és tükre
-
Edmé Bouchardon: Cupidó íjat farag magának Herkules dorongjából
-
François Boucher: Cupidó neveltetése
Források
- Tótfalusi István: Ki kicsoda az antik mítoszokban
- Magyar nagylexikon I. (A–Anc). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1993. 794. o. ISBN 963-05-6612-5
- Ámor és Psziché
- Németh Amadé: Operaritkaságok. Zeneműkiadó, Budapest, 1980.
