Kilikiai Örmény Királyság

Címere

Kilikiai Örmény Királyság

A Kilikiai Örmény Királyság (örmény nyelven Կիլիկիոյ Հայկական Թագաւորութիւն) független állam volt 1198-tól 1375-ig Kilikiában, a Bizánci Birodalom területén.

Örmény betelepülések

A 11. században örmények tömegei hagyták el hazájukat Vaspurakan és Ani királyainak vezetésével. A görögök által elvett földjeikért cserébe birtokokat kaptak a kappadókiai Sivasban, Kayseriban és Kis-Ázsiában. A második örmény betelepülés a manzikerti vereség után kezdődött, amikor a szeldzsuk törökök elfoglalták Örményországot.

A bizánci császárok gyakran bízták a keleti határok védelmét örményekre, akik cserébe nagy területeket kaptak. Ezek a katonai parancsnokok kihasználták a központi hatalom gyengülését, a külső területek rendezetlen helyzetét, és függetlenségre törekedtek, megszegve a szövetségi megállapodásokat. Gregorius Bar-Hebraeus, a szír ortodox egyház metropolitája szerint a bizánciak örményeket telepítettek azokba a kilikiai erődítményekbe, ahonnan kiűzték az arabokat.

Tarsus kormányzójának, az örmény Abulgharib Ardzruninak a családja generációk óta a bizánci császárok vazallusaiként szolgált. Az ő kezén volt két fontos nyugat-kilikiai erődítmény, Barbaron és Lampron, a Kilikiai kapuktól (Gülek-hágó) délre. Később ezeket egyik tábornokának, a Pahlavuni klánhoz tartozó Osinnak, a Hetumida-dinasztia alapítójának adományozta. A Hetumidák ellenőrizték a Torosz-hegységbe vezető utat, és kezdettől fogva Bizánc vazallusai voltak. A Rupenidák gyakran kerültek konfliktusba velük a Kilikiai kapuk ellenőrzéséért. Az ellenségeskedés akkor ért véget, amikor I. Leó leányát, Izabellát Hetum vette feleségül.

Rupen-ház

A Rupenidák korai története homályba vész. Anetzi Samuel szerint Rupen rokona volt az utolsó Bagratida uralkodónak, de nagyon valószínű, hogy alacsonyabb rangú családból származott, és II. Gagik örmény király halála után, 1071 körül települt le Gobidara környékén (Kozantól északra Adana tartományban). Fia, Konsztantin 1091-ben elfoglalta Vahka várát (Fekétől északra) az Aladağlar-hegységben, és ezzel megalapozta a Rupenidák uralmát Kilikiában. A Kilikiai Krónika megemlíti, hogy a keresztes hadak az örmények engedélyével békésen átkelhettek a Kilikiai kapukon. Konsztantin, Lamproni Osin és a Karadagban élő szerzetesek látták el élelemmel a kereszteseket Antiokheia ostroma alatt. A keresztes lovagok hálásak voltak az örmények segítségért. Konsztantint comes és báró címmel tisztelték meg, és leányát I. Joscelin edesszai gróf vette feleségül. I. Balduin jeruzsálemi király nőül vette Konsztantin testvérének, a marasi Torosznak a leányát, Ardát.

A Rupenida fejedelmek arra törekedtek, hogy hegyes területeiken kívül művelhető sík vidéki földeket szerezzenek, ellenőrzésük alá vonják a kereskedelmi utak mellett fekvő városokat, elérjék a tengerpartot és kikötőt szerezzenek. A 12. század folyamán legfőbb ellenfelük a Bizánci Birodalom volt, amelynek területén éltek.

Konsztantin fia I. Torosz nem vett részt a görögök és a latin bárók közötti torzsalkodásban, akik a Kilikiai síkság városaiért harcoltak egymással. Csupán Anazarbát foglalta el a görögöktől. Megerősítette a várost, templomot emeltetett és örmény telepeseket hívott be. Torosz birtokaira 1107-ben betörtek a törökök és raboltak. A védtelen Anazarbára támadt egy nagyobb hadsereg. 1112/13-ban újra törökök portyáztak. Torosz 1118-ban Salernói Roger segítségére sietett, Leó öccsét küldte sereg élén a ma Szíria területén fekvő Azaz ostromához. I. Kilidzs Arszlán egyik fiának is küldött katonai segítséget, amikor az arabok fellázadtak testvére, Maszúd ellen.

Torosz halála után öccse, Leó elfoglalta Mopsuestiát, Adanát és Tarsust, 1135-ben pedig Sarvantikar várát a Ceyhan folyó alsó folyásánál. A szír határon is megvetette lábát, s ez nyugtalanította a latin bárókat. Rajmund antiochiai fejedelem, Fulko jeruzsálemi király és a maraşi) Baldouin egyesített seregei betörtek Kilikiába. Bizánci büntető expedíció indult Antiokheia és Kilikia ellen. A feltartóztathatatlan bizánci csapatok elfoglalták Tarsust, Adanát, Mamistrát, és végül Anazarbát. A hegyekbe menekült Leót és családját is elfogták, és láncon vitték Konstantinápolyba. 1137/38-ban II. Jóannész bizánci császár uralkodása alatt nyolc évre Bizánc fennhatósága alá került a Rupenidák birodalma. Leó fia, II. Torosz megszökött Konstantinápolyból. Hajón, álnéven, álruhában tért vissza Kilikiába. Mar Athanasius jakobita pap vezette Amouda várához a Ceyhan folyó közelébe. Anazarbát, a Rupenidák egykori családi fészkét a törökök birtokolták. II. Joscelin edesszai gróf udvarába menekült testvére, Stefane csatlakozott Toroszhoz, és néhány éven belül sikerült visszaszerezniük Vahkát, Amoudát, Arioudzpert s végül Anazarbát. II. Torosz 1148-ban kezdett uralkodni Szíriai Mihály és Bar Hebraeus szerint. A Levante helyzete kedvezett Torosznak. Antiokheia az ostrom alatt elszenvedett pusztítások kijavításával foglalkozott. Kogh Vasil örmény úr Edessza és Antiokheia közötti területét elfoglalták a törökök és egyelőre nem törtek be Kilikiába. 1152-ben Torosz elfoglalta Tall Hamdunt és Mamistrát (Mopsuestia). Manuél császár nem nézte jó szemmel terjeszkedését, 1152-ben görög és örmény vazallus csapatok ostrom alá vették Mamistrát. A éj leple alatt Torosz és katonái kitörtek a várból, és megfutamították a görögöket. Számos foglyot ejtettek, közöttük a három örmény vazallust: II. Osint Lampronból, Partzaperti Vaszilt és Braganai Dikránt. Osint szabadon engedték, miután a váltságdíj felét kifizette. Fiát, Hetumot túszként hagyta hátra és megegyeztek, hogy Hetum feleségül veszi Torosz egyik lányát. Manuél császár rávette I. Maszúd ikóniumi szultánt, hogy támadja meg Kilikiát. Torosz behódolt Maszúdnak, vazallusa lett, és nem adta vissza Bizáncnak az elfoglalt városokat. Manuél ekkor Renaud de Châtillonhoz fordult segítségért. Renaud visszafoglalta Torosztól az Amanos-hegység várait, és átengedte a templomosoknak, előző tulajdonosaiknak. Manuél nem küldte a beígért összeget, ezért Renaud Torosszal szövetkezett és portyázó hadjáratot indítottak közösen Ciprus ellen. Torosz jó kapcsolatban maradt a latin bárókkal, és 1157-ben részt vett Saizar és Hárim elleni közös támadásban.